Izületek metafizikája

Izületek metafizikája

IZÜLETEK
(Metafizikai jelentőség és problémák)

Az izületek a mozgékonyságot, összekapcsolódást, a dolgok összehangolási képességét jelentik. Megvalósítják a belső és külső világok közötti közvetítést, eljuttatják a világot az embernek és az embert a világnak.

Az izületek betegségeivel kapcsolatos problémák fájdalommal, nehéz mozgással, ödémával, kipirulással, hőemelkedéssel és az izületeket körülvevő szövetek duzzadásával jelentkezhetnek.

Az izületekkel kapcsolatos problémák leggyakrabban határozatlanságra és önmagunk iránti bizonytalanságra, fáradtságra és cselekedni nem kívánásra mutatnak. A beteg blokkolja izületeit és egyre kevesebbet és kevesebbet mozog.

Arthritis (izületek gyulladása) esetén a fájdalom érezhető mozgásban is és nyugalmi állapotban (sőt éjszaka) is.

ÉRZELMI BLOKKOLÁS

Szabály szerint az arthritis olyan embernél alakul ki, aki túlságosan szigorú önmagához, nem engedi meg magának a megállás vagy ellazulás lehetőségét, nem tudja kifejezni saját kívánságait és igényeit. Az ilyen ember úgy tartja, hogy mások elég jól ismerik őt ahhoz, hogy mindent felajánljanak neki, amire csak szüksége van. Amikor környezete nem igazolja elvárásait, ő csalódást, keserűséget és sértődést él meg. Az ilyen ember a haragját mélyen belülre rejti. Az ilyen embernek nagyon jól fejlett a „belső kritikája”. Szükséges abbahagyni e romboló érzelmek felhalmozását magunkban.

Az a hely, ahol kialakul az arthritis, az életnek azon szférájára mutat, amelyben valamennyi probléma forrását kell keresni.

MENTÁLIS BLOKKOLÁS

Gondolkodj el, miért is olyan nehéz számodra kimutatni igényeidet és kívánságaidat? Lehet, hogy úgy gondolod, hogyha kielégíted kívánságaidat, akkor nem tudsz időben megállni és egoistává válsz? Higgy ebben és meggyőződsz, hogy nincs igazad. Ezen kívül vizsgáld felül az „egoista” szó meghatározásodat. Engedd meg magadnak, hogy „nem”-et mondj akkor, amikor nem akarsz valamit megtenni, de ha elhatároztad, hogy valamivel foglakozol, végezd ezt élvezettel és ne kritizáld magad.

Ha te nem adsz magadnak rövid pihenőt azért, mert elismerést akarsz kivívni, bebizonyítani másoknak, milyen jó is vagy, azért, hogy téged szeressenek, ismerd ezt fel, és értsd meg, hogy amit teszel, azt elsősorban magadnak teszed és nem azért, mert valaki kényszerít. Adj magadnak jogot tudatosan keresni a környezet elismerését őket segítve, de ekkor örömmel és élvezettel dolgozz és ne a „belső kritika” nyomása alatt, s az élet kellemesebbnek mutatkozik számodra és képes vagy nagyobb rugalmasságot és energikusságot felmutatni.

Arthrózis – az izületek krónikus megbetegedése és az arthritistől abban különbözik, hogy nem gyulladásos jellegű. A fájdalmak és a nehéz mozgás leggyakrabban reggel jelentkeznek, ébredés után. Járás közben recsegés tapasztalható.

ÉRZELMI BLOKKOLÁS

Arthrózis esetén az ember haragot, dühöt tapasztal alapjában véve valamelyik másik ember iránt, arthritis esetén – önmagával szemben. Az arthrózisos beteg nem vállal magára felelősséget a saját boldogtalansága és problémái miatt, jobban szeret más embereket okolni ezért. Őt az igazságtalanság érzete kínozza.

Csípőizületek: ezek állapotától nagyban függ az ember állni és járni való képessége, összekapcsolják az alsó végtagokat a medencével.

Medence – az élet alapja, a rezonancia talaja, a létezés zeneszerszámának mondható, érzékeny együttrezgés a Föld anyával, születési serleg, az élet tengelyének (gerincoszlop) alapja – gyakorlatilag az ember függőleges létezésének alapja.

Medence – az élet és halál kapuja, a holtak birodalmába való be – és kijárat.

ÉRZELMI BLOKKOLÁS

Fájdalom a csípőben arról árulkodik, hogy az ember sehogy sem tudja eldönteni, hogy cselekedjen, hogy megvalósítsa kívánságait, mivel fél, hogy ebből semmi sem lesz.

Ha az ember valóban elképzel magának valamit, akkor gyorsan és könnyedén mozog. De ha valamit önmagából kíván megmutatni és a saját jólétét akarja bizonyítani, akkor függőségbe kerül ezzel a kívánsággal és izületei a bánata miatt elvesztik korábbi mozgékonyságukat. Reggelente nem kevés erőfeszítést kell tenni, hogy leküzdjük izületeink ödémáját és nehéz mozgását. Minél nagyobb megalázottságot él meg az ember mindezért, annál inkább kialakul az izületek gyulladása. Nem kell elfelejteni, hogy bármilyen fájdalom az ember tudatalatti kívánságáról szól, hogy valamiért megbüntesse magát.

A csípőizület megbetegedése saját igényeink feláldozását jelenti valamilyen közelálló rokon kedvéért. És leggyakrabban ez értelmetlen rohangálás lesz valaki kedvéért.

Bármelyik ember kombinálja magában a primitívitást és intelligenséget. A bennünk ülő primitív ember hasonlít egy mechanikus gépre, amelyik addig működik, amíg nem kopnak el a mozgó részei. Ha emberről gondoskodik, akkor tovább szolgál. De önmagáról nem gondoskodik, mint a gép is. Amikor az ember megbetegszik, elvárja, hogy a közeli rokonok lábra állítsák, hiszen ő mindig mindent megtett másoknak. De ez is igaz, hiszen egyetlen gép sem tesz maga számára semmit. Az elkopott izületek, melyeket műizületekkel helyettesítenek, az ember primitív részének géppé való átalakulása tünetét jelentik.

Az élet a maga valamennyi jó és rossz megjelenésével megköveteli, hogy az ember éljen, és hogy helyesen éljen, ami azt jelenti, hogy mindenekelőtt ne foglalkozzon önbecsapással, megtanuljon gondolkodni, megszabadítsa magát a bűntudattól, félelmektől, haragtól, mert azok mindenképpen előbb, vagy utóbb felélednek és követelik, hogy szabadítsák ki őket.

Talp – a láb alsó része, amelyik lehetővé teszi az embernek, hogy járjon, álljon, stb. A talp- problémák arról beszélnek, hogy az ember nem fejlődik, nem halad előre. Vagy valamilyen félelmet érez, amelyik megállítja őt, vagy megengedi másoknak visszatartani a fejlődését. Az ilyen ember lelke mélyén bizonytalan önmagában és nem képes megadni életének a szükséges irányt.

A talpakkal való problémák abban az esetben merülnek fel, ha az ember azt érzi, hogy elakadt, egy helyben topog, vagy szeretne elfutni a valóságtól, – valamilyen hamis félelmek kényszerítik elmenni az anyagi világból a fantázia világába.

A talp fájdalma nem ritkán kíséri az olyan embert, aki fél, hogy belerúghatnak, vagyis valamilyen módon eltávolítják valamilyen számára fontos funkció teljesítésétől. Ha a fájdalom a talpban felerősödik nyugalmi állapotban, ez arról árulkodik, hogy az ember nem engedi meg magának a pihenést, mivel túlságosan siet elérni a célt, túlságosan nagy erőfeszítéseket tesz, mert magát avval összhangban értékeli, hogy mit és hogyan képes megtenni.

A talpak azt mondják az embernek, hogy joga van és kell is könnyedén, szabadon, nem erőlködve haladnia az életben. Mivel a talpak kontaktusa a Földdel történik, a vele kapcsolatos problémák azt jelentik, hogy az embernek szilárdabban kell állnia a lábain, a jelenben élni, vagyis „itt és most” lenni, bízni a világban, vele szemben figyelmesnek lenni, ami azt jelenti, hogy – szeresse a világot, önmagát és másokat.

A lábak a sorsot, a boldogságot és a sikert szimbolizálják, a talpak – az ember önmegvalósítását.

Vélemény, hozzászólás?