Életünk minimum egyharmadát alvással töltjük. Ez azt jelenti, hogy egy hatvan éves ember valójában mindössze negyven évet élt és két évtizedet egyszerűen átalszik. Szeretne bárki is az életéből húsz évet veszíteni? Pedig ennyit elveszítünk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy jobb lenne egyáltalán nem aludni. Viszont az alvással töltött időt racionálisabban is fel lehet használni.

Hogyan? Megtanulhatja, hogyan töltse az alvás idejét teljesebb tudattal, sőt még az életminőség javítására is felhasználhatja. Nem nagyon szoktunk elgondolkodni álmaink jelentésén, és azon különösen nem, hogy a finom világokba leggyorsabb út az álom. Ahogy sokan már tudják, minden a finom szinteken teremtődik, és előbb vagy utóbb megnyilvánul a földi valóságban. Tehát álmainkban megteremthetjük álmaink valóra válásának feltételeit, amelyek révén egészségesek, boldogok, sikeresek, jómódúak lennénk – mindezt megvalósíthatnánk a mindennapi életünkben.

Az alvás teljessége meghatározza az egészség általános szintjét és az élet minőségét. Az álommal történő alvás szervezetünk sajátos állapota, amikor az agy ugyanolyan intenzitással dolgozik, mint ahogy éber állapotban, de működése másképpen szervezett. Az agy alvás közbeni kutatásai igazolják, hogy az alvó embernél a neuronok csaknem fele intenzívebben dolgozik, mint nap közben éber állapotban. De az alvó ember tudata szabályosan meg van fosztva attól, hogy kritikával figyelje mindazt, ami álmában történik.

Az emberek mindig is tudták, hogy az álmokkal lehet foglalkozni, és „fel is lehet ébredni” az álomban: vagyis lehetséges az, hogy az ember az éber állapotra jellemző tudattal és öntudattal rendelkezik álmában, alvás közben, és figyelemmel kíséri az álomképeket.

Minden embernek megfelelő „finom teste” van a finom szintek mindegyikén, de ahhoz, hogy képesek legyünk azt felhasználni, jelentős mértékben „fel kell ébredni” a megfelelő szinten és rendbe kell hozni a szükséges testet.

Ahhoz, hogy a finom szinten felébredjünk, be kell vinnünk az álomképbe a valóság kritikus megfigyelését. Mit jelent ez? A kritikus megfigyelés teszi lehetővé, hogy emlékezzünk arra, hogyan követik egymást a napi események, és, hogy megértsük azok összefüggését, és ez késztet arra, hogy ébren rácsodálkozzunk és ráfixáljuk a figyelmünket, arra, ami történik. Álmunkban néha egészen hihetetlen események történnek, és teljesen természetesnek vesszük ezeket. Amikor a „a kritikus megfigyelést” az álomképeink belső életébe helyezzük át, egyre kellemetlenebb lesz a közérzetünk álmunkban, amíg ez egy meghatározott pontig el nem jut, amelyben vagy felébredünk, vagy végre elkezdjük kontroll alatt tartani az álmunkat. Ebben a pillanatban az ember hihetetlen izgatottságot tapasztal, felismeri a kettősséget, és nyilvánvalóvá válik számára, hogy az egyik „Énje” az adott pillanatban nyugodtan alszik az ágyában, a másik pedig éppen az álomképben tartózkodik. Ahhoz, hogy elérjük a tudatos álmodást, néha évekre van szükség. Elegendő erőt, energiát kell, hogy felhalmozznunk, hogy egyre haladjunk ezen az úton.

Az álmokkal való munkáról sok érdekes könyv született. Ezek szerzői: Krouli Aliszter, Laberzs Stiven, Cs. U. Ledbiter, Carlos Castaneda, Szancsesz Viktor, Striphon Caplan Wiljams, Silván Muldon és mások.

A tudatos álmokat gyakran nevezik mágikus álmoknak is, mivel ezekben szándékos cselekedetekre, áthelyezésekre, és az események irányítására is lehetőség van. Első ránézésre minden világos és egyszerű, bár a valóságban minden jóval bonyolultabb. Az álom és a valóság fogalma a maga oszthatatlan szembenállásában a tudatos álom gyakorlatában véglegesen elveszítik az értelmi összefüggésüket és egyformává, és megkülönbözhetetlenné válnak. Attól a pillanattól, amikor az ember magasabb tudatossággal él, az egyetlen birtokában lévő megváltoztathatatlan nem a környező világ lesz számára, hanem egyéni létezésének valódisága. Az álombeli tudatosság egy áttörés, megvilágosodás, a lét igazi rejtélyeinek, a tudatalatti Világának felfedezése, a szellemi ébredés tapasztalata. Az ember csodálatos lehetőségekhez, fantasztikus perspektívákhoz jut: fizikai testen kívüli utazás, túllépés a megszokott időkereteken, lehetőség a titkos információkhoz jutás különböző módszereinek birtoklására, stb. A szellemi utat ily módon keresőket Álmodóknak nevezik.

Az álmokban elkerülhetetlen attribútum az álom tere. Ez legtöbbször személyes tér, ritkábban a kollektív Álom tere, amely részletekkel, tárgyak sokaságával telített, s amelyekben különböző szereplők vannak jelen. Ez a tér szüntelen mozgásban, valamilyen cselekmény kifejlődésében, dinamikában nyilvánul meg. Carlos Castaneda arra figyelmeztet, hogy az álmok terében helyileg koncentrálva láthatatlanul jelen lehetnek idegen, nem földi eredetű, negatív energiák, amelyeket a toltékok mágiájában hírszerzőknek vagy szövetségeseknek hívják, és ezek jelentős kárt okozhatnak az álmodónak. Nem egyszerű felderíteni ezeket nem földi eredetű tudat áramlatokat, ehhez magas rendű, rugalmas és koncentrált tudatosságra van szükség az álomban.

Az álmok terében az Álmodó külön energetikai összetevő, amelyet hasonmásnak, energetikai (asztrális) testnek, álmodó Egónak, álomtestnek hívnak. Az ember szellemi problémája az, hogy álomteste élete folyamán fejletlen marad, szabályosan megdermed az 5-7 éves gyermek szintjén és a továbbiakban nem kapja meg az energetikai tömörséget. Az álomtest képes döntést hozni, és önállóan cselekedni az álomban. A szokásos álomban az álomtest csak reagál az eseményekre, a saját, korábban felhalmozódott fejletlen, egészen jelentéktelen tudat energia mennyisége alapján.

mp>Ha az ember tudatosulásáról beszélünk, akkor meg kell, említsünk egy fontos és szomorú dolgot: az ember azért nem tudatos az álmában, mert legtöbbször éber állapotban sem tudatos. A toltékok tanítása szerint, az ember tudatának magasabb szintű ragyogása a tudat fényének pontszerű lokalizációja. Ennek a tudatnak a pontszerű fénye – különösen kifinomult érzékeléssel-tudással – megadja annak lehetőségét, hogy megbizonyosodjon arról: ő valóban létezik, él! Ennek a Tudatpontnak meg van a saját helye az általános tudatmezőben, az aurában és azáltal valósítja meg önmagát, hogy szüntelenül azonosul mindazzal, amivel csak érintkezésbe kerül. Ez a jelenség pedig az emberi figyelem szokásos folyamatában nyilvánul meg, amely mindig szelektív. Ugyanakkor ez a tudatpont egy másik, az élethez szükséges, és fontos funkciót is teljesít: az érzékelés szűrője, az egyik vagy a másik energiát folyamatosan ereszti be a tudat általános mezejébe, miközben az összes többit elnyomja. Így az ember valójában egy mikroszkopikus, gyakorlatilag fizikai mérettel nem rendelkező létpont, és ez a pont a tudat fényének szellemi kvantuma. Pontosan ebben a lényegi elsődleges fényben rejlik a világmindenség Titka.
Mivel az élet mindenek előtt a tudat jelenléte, így minél nagyobb a tudat fénye az ember energetikai burkában, annál több benne az élet, annál magasabb szintű létezésének minősége. Az álomtest, amellyel az álmodónak dolga van kezdeti szellemi praxisában, csupán csak embrió állapotban lévő energetikai mátrix, egy olyan váz, amelyet még fejlesztenie, építenie kell. Ami az egyéb energetikai testeket illeti, amelyekről a modern szellemi irányzatok annyira szeretnek beszélni, ezekkel kapcsolatban sajnos nagy a zűrzavar, amelyet valami miatt nem akarnak bolygatni, egyszerűen tiltott témának számít. De helyes lenne végül is tisztába kerülni vele, hogy a nyilvánvaló tévutakon ne veszítsünk az időnkből és erőnkből. Azok a spirituális kutatók, akik az emberi test különböző szintjeit vizsgálják, tudják, hogy az éteri, asztrális, mentális és magasabb rendű finomabb testek valójában nem léteznek. Ezek ténylegesen nem testek, hanem csupán gyenge, laza, nem egységes képződmények, mivel a negatív árnyék-személyiségek által széttagolódnak, sok hiányossággal, sötét folttal és energetikai blokkok sokaságával rendelkeznek, ami megfelelő módon tükröződik az ember tudatán, ezért nevezik ezeket a tudat zárt pozícióinak. Éppen ezért történik meg, hogy a biológiai halál után az energetikai burok szétesik, és darabokra hull, a tudat pontja pedig elalszik. Életünk során minden testünk kell, hogy teremtődjön, alakuljon a kitartó, mindennapi hosszan tartó szellemi gyakorlat réven, és ez a munka egyéni erőfeszítést igényel. Az ébren és álomban történő tudatosulás szellemi gyakorlata egységes, homogén és hosszú életre szóló egészbe kristályosítja, összeolvasztja, és megvilágosítja a három legalapvetőbb energetikai réteget: az érzékelést, az emóciót, és a gondolatokat. Eredményeként tulajdonképpen megjelenik a valódi álomtest, amely a fejlődés haladóbb szakaszain Fénytestté válik, mivel a tudatosulás ragyogó fényével telítődött.

A fejlett álomtest képes arra, hogy az egyéni tudat egyetlen és önállósult hordozója legyen, amely még a biológiai halál után sem szűnik meg. De az álomtestet nem mágikus úton kell fejleszteni, amely tele van csábulással, csapdákkal és veszéllyel. Vannak olyan spirituális gyakorlatok, amelyek rendbe hozzák az alapvető energetikai áramlásokat, erősítenek, megteremtik az energetikai test teljességét. Ez egy gondos, gyógyító, világosságot hozó út: a Szeretet és Megbocsátás Útja, amely abszolút tudatosultságot ad. Ezen az úton a tudatosított álmok spontán módon, szépen és harmonikusan történnek, a SZERETET- TUDATOSULTSÁG természetes energiából fakad. A szellemi megismerés folyamata amúgy is harmonikusan, természetesen és szépen, a durva, akaratos erőltetéstől mentesen kell, hogy végbe menjen. Amikor az ember ezen az úton megy, a helyes irány kritériuma az egyensúly, a nyugalom, a jóság, a lágyság, a szívben lévő melegség, az elégedettség, a szép érzékelése, az esztétika élvezete lesz. Lehet, hogy a tisztító spirituális munkához 5-7, vagy 10 évre lesz szükség, de ez az egyetlen igazi út. És, ami lényeges, ez az Út nemcsak asztrális utazásokat ígér, nemcsak szellemi képességeket, de magát az Életet is.