A BÉLRENDSZER
(Metafizikai jelentése és problémái)

A belekben, a test eme labirintus rendszerében feldolgozásra kerülnek az anyagi szinten történő élmények (az analógia törvénye szerint a másik ilyen labirintus rendszer az agy tekervényei, amelynek rendeltetése a nem anyagi szintű élmények feldolgozása).

A belek elfogadják, asszimilálják az anyagi világot, előfeltételeként annak, hogy azt ezután szövetté és energiává alakítsák át, ami a szervezet további élettevékenysége számára szükséges. Az egészséges bélrendszer azt szimbolizálja, hogy az ember képes kivonni a külvilágból valamit a maga számára, képes elfogadni valamit, ami fontos és szükséges az életéhez és képes megszabadulni a szükségtelentől.

Az első princípium: Merkurius (vékonybél), Plútó (vastagbél).

A bélrendszer FUNKCIÓJA: asszimiláció, felszívás és laza tisztítás.

Bélproblémák akkor jönnek létre, amikor az ember feláldozza a vágyait valamilyen cél érdekében. Nem éri el vágyait, közben nyeli sérelmeit. Gyakran az ilyen ember bűntudatot érez munkája és feladatai miatt. Az ember félelemből rákényszeríti magára a bűntudatot (vagyis a félelem erősebbnek bizonyul a bűntudatnál).

Amikor a munkát önmagáért végezzük, az emésztő traktus (bélcsatorna) megbetegszik.

A bélrendszer a nyombél után kezdődik és anusban (végbélnyílásban) végződik. A belekhez tartozik a vékonybél, amely a tápanyag felszívódásában alapvető szerepet játszik, és a vastagbél, amely szinten fontos szerepet játszik, ámbár kevésbe látványos, mint a vékonybél, mivel a vastagbélben a maradék víz szívódik fel, és itt keletkezik a bélsár tömege, ez itt egy tároló az emésztésből eredő salak számára.

A vékonybél lehetséges problémái: gyulladás (enteritis), daganat, divertikulis, Kron betegség, hasmenés.

A vastagbélben létrejöhet: székrekedés, hasmenés, kólika (fajdalom), bélgázok (meteorizmus), daganat, élősködök.

A vékonybél problémák azzal kapcsolatosak, hogy az ember nem képes a mindennapi életéből kivonni és felhasználni azt, ami a számára hasznos. Az ilyen ember a helyzet globális megközelítése helyett fennakad minden apróságon, részleten. És ha az ilyen embernek nem felel meg valamilyen apró részlet, akkor teljes egészében elutasít mindent („bolhából elefántot csinál”).

A vastagbél problémák olyan embernél fordulnak elő, aki gyakran nagy belső ellentmondásokkal küzd, amelyeket nem bír megemészteni. Ahelyett, hogy meglátnák a helyzet vagy ember pozitív oldalát, az ilyen típusú emberek rendszerint ingerültté válnak. Az ilyen emberek belekapaszkodnak elavult eszméikbe vagy meggyőződésükbe, amelyekre valójában nincs is szükségük és létrejön a székrekedés. Vagy túl hamar elutasítják azokat az elképzeléseket, amelyek hasznosak lehetnek a számukra – és létrejön a hasmenés.

A bélrendszer problémák arra utalnak, hogy az embernek meg kell tanulnia, hogy hogyan erősítse magát jó gondolatokkal, valamint, hogy ne fordítsa energiáját félelmekre, kételyekre, sértődésekre.

Ne féljen az anyagi problémáktól! Igyekezzen hinni és bízni abban, hogy minden emberben jelen van az isteni princípium, valamint, hogy a Világmindenség gondoskodik minden élőről ezen a bolygón, beleértve minden embert, többek között Önt is.

Érdemes megszabadulni mindentől, ami régi, hogy beengedhessük az újat. Ehhez el kell engednünk félelmünket, hogy megszabaduljunk az idejét múlt és szükségtelen dolgoktól, és szükséges, hogy örömmel üdvözöljük az új dolgok jövetelét.

Ami a súlyos, gyógyíthatatlan megbetegedésekre vonatkozik, tudnunk kell, hogy a halál segítség gyanánt jön az emberhez akkor, amikor az ember látja, hogy már semmit sem képes megtanulni ezen a világon.

Az emberi élet – végtelen tenni valók. Ez azt jelenti, hogy az ember a tevékenység állapotában van. A dolgok fizikai, lelki és szellemi dolgok is lehetnek. A munka kétkezi, fizikai tevékenység állapotában való tartózkodást jelent. A szeretet a lelki tevékenység állapotában való tartózkodást jelent. A környező világunkról és a saját szerepünkről szóló gondolataink a szellemi tevékenység állapotában való tartózkodást jelentenek. MINDEZ együttvéve egyszerűen LÉTET jelent, vagyis élő állapotban való tartózkodást jelent, és mindenekelőtt az igényeink céltudatos kielégítését jelenti – ezeket, az igényeket meg kell tanulnunk felismerni, szemben vágyainkkal, amelyek gyakran abszurdak.

Ahhoz, hogy, még életemben ember maradjak, be kell tartanom az igényeim kielégítésében a következő sorrendet: először a szellemi igények jöhetnek szóba, utána lelki és végül fizikai. A tudatalattink tudja, mire van szükségünk, és hogyan. Ha az ember nem képes a tudatalattiban tárolt tudást kivonni a maga számára, akkor nem ismeri fel az adott sorrendiséget, szükségességet és megengedi magának, hogy mindent a feje tetejére állítson.

Ennek az eredménye az, hogy az emésztő csatorna megbetegszik, és ezzel rámutat, hogyan is viszonyulunk mi a munkánkhoz, hogyan végezzük azt. Ezen kívül rámutat, hogy milyen módon és milyen mértékben függünk a munkánktól, és hogy belesüppedtünk abba a vágyba, hogy valamit elérjünk a munkánk segítségével.

A tevékenységből munka lesz, amikor a célirányultság céltörekvéssé alakul át. Vagyis, amikor a félelem a vágyat igénnyé alakítja át.

Amikor az ember valamilyen célhoz köti az életét, akkor az ember nem képes egyszerűen csak élni és a szükséges dolgokkal foglalkozni. A cél eléréséhez az ember kell, hogy valamit tegyen. És minél nagyobb a cél, annál többet kell, hogy tegyen. Ily módon az ember, aki a cél nevében éli az életét, a munka rabjaként éli azt meg. A rabmunka kényszermunkát jelent és nehéz. Éppen emiatt a rab gyűlöli (utálja) a munkáját.

Az ember azt hiszi, hogy valakivé vagy valamivé kell válnia. Ezek a gondolatok a szellemi munkához tartoznak. A szeretet annak jegyében, hogy valakik legyünk vagy valamik, annyit, mint szexszel foglalkozni, mintha földi munka lenne. Még egyszer megismételve: az a munka, amely azért van, hogy valakik legyünk vagy valamik – rabmunka. Mindez együtt önfeláldozást jelent. Ezzel kedvezünk a saját vágyainknak a cél érdekében. És ekkor az ember életét az érdek (haszon) vezeti. Ennek eredményeként kóros állapotba kerül az emésztőcsatorna. A betegség súlyosságának mértéke átvitt értelemben a szerzemény értekéhez viszonyítható.

Nincs olyan tevékenység fajta, amelynek a helyzete nem mutatkozna meg az emésztőcsatornán, és nincs betegség, amely ugyanakkor ne érintené az emésztőcsatorna valamely szakaszát.

Az anyagi munka spirituális elengedésével az ember képes lesz önmagával dolgozni ugyanazon munka által. Mielőtt hozzálát bármilyen munkához, érdemes néhány percet szánnia a vele való kommunikációra, ami azt jelenti, hogy engedje el azt magából. Ekkor érezheti, miként változik hozzáállása a munkájához. A nehéz és kellemetlen munka egyre kedvesebb lesz a szívének, és már nem látja azt olyan nehéznek és kellemetlennek. A munka végeztével teste elfárad, de lelke nem, nem úgy mint korábban. Ha Ön elégedett önmagával, akkor elégedett a munkájával is és minden mással is a világon.

Miközben az ember végrehajtja az adott munkát, önmagán is dolgozik, és ez a munka nem hagy nyomot az emésztőcsatornán. Annál az embernél, aki dolgozik önmagán, bántalmai nemcsak az emésztőcsatornában szűnnek meg, de az egész has üregben.

A betegség hasüregben való elhelyezkedése rámutat a probléma hollétére. A felső has problémái a szellemi dolgokkal kapcsolatos problémákra utalnak. A has középső részének a problémái a lelki dolgokkal kapcsolatos problémákra utalnak. Az alhas problémai az anyagi dolgokkal kapcsolatos problémákra utalnak. A végbél – a felesleges tehertől való szabadulás pontja.

Ha a végbélben fájdalom és gyulladás jött létre, ez azt jelenti, hogy bűntudatot és haragot érez azzal szemben, amitől nem tud szabadulni. Az aranyér azokra az érzelmi feszültségekre és félelmekre mutat rá, amelyeket az ember nem akar kimutatni, és nem akar másokkal megtárgyalni. Ezek a feszültségek és félelmek akkor jelentkeznek, amikor az ember kényszeríti magát valamire, nyomást gyakorol saját magára, különösen az anyagi szférában. Talán gyűlöletes munkát kényszerít magára, vagy állandóan feszíti és sürgeti magát, mivel túl gyorsan szeretne befejezni valamit. Talán túlzott elvárásokat támaszt önmagával szemben. Az emocionális feszültséget gyakran az ember valamire szert tevésre vonatkozó törekvése hozza létre, ez pedig az anyagi javak hiányos állapotának érzése vagy döntésre való képtelenség váltja ki. Az aranyér a kerülőút megtalálásának téves kísérletét jelenti, egy olyan kiutat, amely nem ad semmit a negatív momentumon kívül. Ahhoz, hogy megszabaduljon a végbél problémától, meg kell tanulnia bízni a világban, engedje meg magának a szabadságot, a magabiztosságot, ismerje el azt, hogy joga van félni az anyagi szférában, és abban bízni, hogy idővel sok mindent meg lehet oldani.

MINDEN SZELLEMI, LELKI és FIZIKAI PROBLÉMA MEGOLDHATÓ SZELLEMI SZINTEN, DE SEMMILYEN PROBLÉMÁ NEM OLDHATÓ MEG CSUPÁN FIZIKAI SZINTEN.

Az anyagi problémák megoldása csupán fizikai eszközökkel ugyancsak lehetetlen, ha az ember nem képes józanul megítélni a dolgokat, gondolkodni. A problémák megoldása egyben REND megteremtése. Nem kell, hogy az életünket jól vagy rosszul éljuk meg, hanem egyszerűen RENDET KELL TEREMTENÜNK AZ ÉLETÜNKBEN.

Néha a hasfájás látható ok nélkül jön létre és független valamilyen betegségtől. Ha a fájdalom a has felső részében jön létre, valahol a napfonat területen, az azt jelenti, hogy az ember túlzottan aggodalmaskodik munkájával vagy más emberekkel kapcsolatosan – megtelik félelemmel vagy félt valakit. A fájdalom emlékezteti az embert arra, hogy nem azért születet a Földre, hogy más – általa nagyon szeretett emberek – boldogságáról gondoskodjék. Együttérezhet velük és annyit tehet értük, amennyire ők a segítséget elfogadják. Mindig emlékeznünk kell arra, hogy senki sem kényszerít minket, hogy elveszítsük az egészségünket, feláldozzuk az életünket és, hogy más emberek életét éljük. Meg kell, engedjük azt, hogy mindenki a saját életet élje. Akkor segítsünk rajtuk, amikor ők kérik és csak abban az esetben, ha nekünk valóban van erre a lehetőségünk. Amikor másoknak jót teszünk, magunknak ne tegyünk rosszat. Keressük annak a lehetőségét, hogy kiegyensúlyozott legyen más emberekkel a kapcsolatunk.

Ha fáj az alhas, a köldök alatti rész, az azt jelent, hogy az ember túlzottan nyugtalan amiatt, hogy mi is történik az adott pillanatban. Tulajdonképpen maga miatt aggódik. Az ilyen ember gyakran úgy képzeli, hogy valaki céljai érdekében szét akarja taposni őt. Lehetséges az, hogy neki kell „hason csúsznia” valaki előtt, vagyis meg kell aláznia magát, hogy elérje a célját. Az alhasi fájdalom arra utal, hogy az embernek meg kell szabadulnia attól a gondolattól, hogy a nyugtalanság és a szorongás valahogy segítenek neki megszabadulnia valamilyen kellemetlen helyzettől vagy embertől, amelyek félelemmel tölti el. Először igyekezzen nyugalomra szert tenni. Az elménk a nyugalom állapotában jobban megtalálhatja a megbízható megoldást. Az elménk nyugtalansága mindig zavar minket abban, hogy összpontosuljunk, és ilyenkor a félelem hatására hozzuk meg a döntéseinket és nem, pedig az igazi igényeink alapján.

Hogy újra egészségesek legyünk, meg kell értenünk a fizikai, érzelmi és szellemi blokkjainkat, és ki kell szabadítanunk azokat magunkból. Nevezetesen ezek a blokkok akadályozzák a mi valódi ÉNÜNK lényeges igényeinek kielégítését. Hogyan értelmezzük ezeket, a blokkokat? Tanuljunk meg úgy viszonyulni magunkhoz, mint a BARÁTUNKHOZ. Kezdjünk feltenni magunknak KÉRDÉSEKET. A válaszok hozzásegítenek, hogy jobban meg tudjuk határozni a fizikai problémáink igazi okát.

Például:

Ami a fizikai szinten lévő blokkokat illeti, kérdezzük meg magunktól: „Mi az, amit jelen pillanatban érzek a testemben? Hol és milyen helyen érzem a feszültséget, nehézséget, fájdalmat, zsibbadást vagy más tapasztalt kellemetlen és szokatlan érzést? Hogyan lehet ezt szavakkal kifejezni?

„ Az, hogy hogyan válaszolunk ezekre, a kérdésekre, teljességében tükrözni fogja az ahhoz a helyzethez vagy az emberhez való viszonyulásunkat, aki, vagy ami kiváltotta a problémánkat.

Ahhoz, hogy kiderítsük az emocionális blokkot, kérdezzük meg magunktól: „Mi az, amit a testemmel nem tehetek a probléma miatt?” A válasz lehetővé teszi, hogy meghatározzuk, hogy milyen vágyainkat blokkolta a probléma. „Mire kényszerít engem a hasfájással járó probléma?” – A válasz kezdődjön a „nem” tagadószóval (például, nem tudok mozogni, nem tudok normálisan enni, nem tudok dolgozni stb.) És akkor megtudhatjuk, hogy valójában milyen vágyaink blokkoltak.

A mentális blokk kiderítése érdekében kérdezzük meg magunktól: „Ha megengedném magamnak, hogy megvalósuljanak a vágyaim, hogyan változna az életem?” – Itt olyan vágyakról van szó, amelyeket az előző kérdésekre válaszolva határoztunk meg. Eme utóbbi kérdésre szóló válasz meghatározza LÉNYÉNEK azt a MÉLY IGÉNYÉT, amely valamilyen hamis hiedelem által leblokkolódott.

Az elménk hamis hiedelmeket hoz létre, és közben mentálisan blokkol. Mondjuk magunknak: „Ha én megengedném magamnak…(tegyük ide a valódi vágyainknak megvalósítására vonatkozó kérdést), mi az, ami szörnyű vagy elfogadhatatlan dolog történne az életemben?” Az erre a kérdésre szóló válasz segít kideríteni azt, hogy milyen HIEDELEM blokkol engem, a vágyaimat, az igényeimet az önmegvalósításom során, miközben ilyen problémát hoz létre.

Miután kiderítettük, hogy miféle hiedelmünk vagy meggyőződésünk akadályoz minket abban, hogy azok legyünk, amivé akarunk válni, most már megváltoztathatjuk ezt a hiedelmünket vagy belső meggyőződésünket. Ehhez BIZTOSÍTSUK MAGUNKNAK a JOGOT ahhoz, hogy lehessen hiedelmünk vagy meggyőződésünk. Ez ezért szükséges, hogy kialakítsuk a BELSŐ GYERMEKÜNKKEL a kontaktust, amely valamikor régen valamilyen pszichés sérülés eredményeként létrehozta ezt a meggyőződésünket. Ezek után kérdezzük magunktól, mint a barátunktól, valóban szükségünk van e erre a hiedelemre, ahhoz, hogy boldogok legyünk és biztonságban érezzük magunkat?!

Ha IGEN, akkor ez a hiedelem még mindig hasznos a számunkra. Mi szabadon rendelkezhetünk az életünkkel úgy, ahogy szükségesnek tartjuk, – ehhez Jogunk van és Szabad Választásunk, még akkor is, ha tévedünk, vagy hibázunk. Továbbra is megtarthatjuk a hiedelmünket, meggyőződésünket, de TUDNUNK kell, hogy ebben az esetben, az életünkben minden úgy marad, ahogy eddig, többek között a fajdalom és a belső önmagunkkal való elégedetlenségünk. Egyszerűen ebben az esetben ne számítson pozitív változásokra.

Ha mindezidáig igaznak tűnik a hiedelmünk, de nem vagyunk meggyőződve arról, hogy boldoggá tesz minket, – hasonlítsuk össze a mostani hiedelmünket azzal, amilyen néhány évvel ezelőtt volt. Lehetséges az, hogy a hiedelmünk mára jóval gyengébb lett. És ha ez így van, akkor mi már a gyógyulás, az állapotunk pozitív változása útján haladunk.

Ha szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy többé már nem akarjuk megtartani a régi hiedelmünket, akkor egyetlen út maradt előttünk: mindent megtenni, ami szükséges ahhoz, hogy megvalósítsuk a vágyainkat, és AZZÁ VÁLJUNK, AMIVÉ VÁLNI AKARUNK valójában.

És még egy lényeges dolog: az ember nem gyógyulhat, nem változhat meg belsőleg anélkül, hogy az igazi MEGBOCSÁTÁS szakaszain ne menne végig: a helyzeteknek és embereknek való megbocsátáson, valamint ezzel kapcsolatban az önmagunknak való megbocsátáson.

Ahhoz, hogy megtanuljuk a helyes megbocsátást, az elején meg kell értenünk azokat az EMOCIOINKAT, amelyek valamilyen számunkra jelentőséggel bíró eseményre, szituációra és emberre vonatkoznak. Ismerjük fel, hogy mivel vádoljuk a másik embert vagy önmagunkat, tisztázzuk, hogy mit vált ki ez belőlünk. Ezután vállaljuk magunkért a felelősséget. A felelősséget felvállalni azt jelenti, hogy felismerjük, hogy MINDIG VÁLASZTHATUNK: SZERETETTEL reagálunk vagy FÉLELEMMEL. Kérdezzük meg magunktól, mint barátunktól: valójából mitől is félünk? Ismerjük fel: lehet, hogy attól félünk, hogy valaki ugyanazzal VÁDOL MEG minket, mint amivel mi vádoljuk a másik embert. Rendszerint azt nem fogadjuk el a másik emberben, amit nem fogadunk el saját magunkban.

Próbáljuk megérteni a másik embert, szüntessük meg a feszültségünket. Mi kell ehhez? Egyszerűen képzeljük magunkat a másik ember helyébe és érezzük meg a másik ember szándékát, közben MELLŐZZÜNK MINDENFÉLÉ ÉRTÉKELÉST. Gondoljunk arra, hogy lehet, hogy a másik ember is ugyanazzal vádolja magát is, minket is, amivel mi vádoljuk őt. Meglehet ugyanúgy fél, akárcsak mi.

Érezzünk vágyat a bocsánatkérésre. Gondolatban képzeljük el, hogy bocsánatot kérünk egy olyan embertől, aki fölött pálcát törtünk, akit kritizáltuk, vádoltuk. Erre szükségünk van, a mi javunkat szolgálja. Ez a másik ember nem tehet semmiről, az adott helyzetben ő volt a „tükörképünk”. És ha ennek az embernek az emléke kiváltja bennünk a belső nyugalom, szabadság, öröm érzését, az azt jelenti, hogy már készen állunk a megbocsátás következő szakaszára. Ha NEM ezt váltja ki, az azt jelenti, hogy valamit még mindig nem értettünk meg.

A megbocsátás valamelyik szakaszában szükségünk van arra, hogy megbocsássunk saját magunknak. Ez a megbocsátás legfontosabb szakasza. Fogadjuk el magunkat a jelen pillanatban olyannak, amilyenek vagyunk, miközben tudjuk, hogy ez IDEIGLENES ÁLLAPOT és elmúlik, mint ahogyan minden elmúlik.

Néha szükség van arra, hogy gondolatban kapcsolatot létesítsünk valamelyik szülővel vagy valamely emberrel, aki számunkra a hatalmat, múltbeli tekintélyt képviseli (ugyanolyan nemű legyen, mint az, akivel éppen a megbocsátás szakaszait dolgozzuk fel). Idézzünk fel hasonló helyzeteket, mint amelyek a múltban minket feszítettek, hozzuk meg a DÖNTÉST a szülőnkre vagy arra az emberre vonatkozóan, akivel kapcsolatosan volt hasonló helyzet. Ismételjük vele kapcsolatosan a megbocsátás minden szakaszát, még akkor is, ha ő már nem is él.

Ha az éppen ránk ható emóciók önmagunk ellen irányulnak, gondolatban az el nem fogadott helyzet megbocsátásának minden szakaszát járja végig. Bocsánatot kell kérnünk a helyzettől, amiért nem értettük meg, hogy MILYEN ÉLETLECKÉT adott nekünk, bocsássunk meg önmagunknak, és kérjünk bocsánatot a testünktől.

Természetesen elég időt kell adni magunknak a megbocsátás minden szakaszára. Egy szakasz igénybe vehet egy napot vagy egy hónapot, vagy akár egy egész évet is. Lényeges, hogy a vágy, hogy végig járjuk ezeket, a szakaszokat, őszinte legyen, szívből eredjen. Minél erősebb a múltbeli pszichés trauma és az EGO ellenállása, annál több időre szükség lesz ahhoz, hogy valamennyi megbocsátási szakaszt végig járjuk.

Néha az EGO ellenállása annyira nagy, hogy felmerülhetnek az olyan típusú gondolatok, mint: „Miért nekem kell bocsánatot kérni, hiszen nem én bántottam őt, nem én csaptam be őt és nem én ejtettem át őt, hanem ő engem. Minden alapom meg van arra, hogy haragudjak rá és elítéljem őt”. TUDNUNK kell, hogy az EGO-nk szólalt meg, és nem a SZÍVÜNK. Szívünk, LELKÜNK legfontosabb vágya – a többi emberrel BÉKÉBEN, MEGÉRTÉSBEN és EGYÜTTÉRZÉSBEN ÉLNI.

Ne felejtsük el, hogy gyakran félreértünk másokat. Néha azt hisszük, hogy a másik ember meg akart minket bántani, sérteni, alázni, de valójában nem volt neki ilyen szándéka. A valóság nagyon is különbözik a meglátásunktól, amely mindig szubjektív.

Egyet meg kell értenünk – A MEGBOCSÁTÁSRA nekünk van szükségünk, ÖNMAGUNK felszabadulása végett. Megbocsátani egy másik embernek az annyi, mint megtenni a szükséges lépest az önmagunknak való megbocsátására. Csak magunkért kell felelnünk, csak a saját életünket élhetjük meg, de az a tény, hogy megbocsátottunk magunknak, segíthet a másik embernek abban, hogy megbocsásson saját magának.

Ha egy olyan emberrel készülünk találkozóra, aki megbántott minket, és abban bízunk, hogy miután őszintén megbeszéltük a dolgokat, ő megérti a szenvedéseink mélységét, és bocsánatot kér tőlünk, – ez azt jelenti, hogy mindezidáig nem bocsátottunk meg neki. Mindenesetre nem szabad haragudnunk sem magunkra, sem a helyzetre és nem kell senkit vádolnunk. Egyszerűen szükség van még egy kis időre ahhoz, hogy felvállaljuk a felelősséget, hogy megértsük a másik embert és megszüntessük a belső feszültségünket. Egyszerűen nem tudjuk magunkat a másik ember helyébe képzelni és érzékelni a szándékait. Ez pedig azt jelenti, hogy ésszel próbálkoztunk megbocsátani és nem, pedig szívünkkel. Ésszel megbocsátani az embernek az annyi, mint megérteni az ő tetteinek a motívumait, de ez nem hoz sem megkönnyebbülést, sem felszabadulást. Az ilyesmi elég gyakran megtörténik. Az ésszel való megbocsátás egy jó kezdet, mivel legalábbis jó indulatról tanúskodik.<(p>

Tisztában kell lennünk azzal, hogy valakinek megbocsátani egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyetértünk azokkal az ostobaságokkal, amelyeket az az ember megenged magának, vagy, hogy egyetértünk azzal, amivel vádol minket. Amikor megbocsátunk, a SZÍVÜNK szemével nézünk erre az emberre, és az ember lelke mélységében valami fontosabbat látunk, mint az ő ostobaságai és vádjai. A megbocsátásnak köszönthetően nekünk könnyebb lesz joggal önmagunkká válni, emberi érzéseket megnyilvánítani, belső szabadságot és harmóniát érzékelni.

Dr. Parusova Natalia
Fordító: Mező Léna