A karmapszichológia alapjai

„A megszokott világ minden pillanatban a
világok végtelen sokaságára hasad, amelyeket
egymástól a múlt és a jelen különböztet meg.”
R. Bach: „Az Egy”

Ismert dolog, hogy minden e világra születő embernek saját sorsa van. Van, akinek nagyjából boldog a sorsa, van, akinek kevésbé, és van, aki teljesen boldogtalan. Természetesen minden embert érdekel az, hogy a sorsa milyen mértekben függ tőle, és mennyire predesztinált. Mikor fordul elő az, hogy az ember egyetlen lehetősége, hogy beletörődjön sorsába, a mindenbe, ami történik vele az életében, és mikor képes változtatni rajta? Erre a kérdésre nem egyértelmű a válasz, minthogy a sors függ is az embertől meg nem is. Pontosabban: a sorsnak sok változata van.

Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor maga választja életének valamelyik változatát. Ennek során gyakran még csak nem is sejti, hogy éppen sorsválasztását teszi meg. Az utca jobb vagy bal oldalán haladjon-e tovább? Villamossal vagy metróval menjen? Ezek is a mi választási lehetőségeink. Minden választott út sorsunk útját is jelenti.

Persze azok az életutak, amelyeken haladunk, nagyon különbözőek, és mégis valamiben hasonlóak. Az emberi vágyak szintén nagyon különbözők, mégis egységesen megfogalmazhatjuk őket: az emberek arra vágynak, hogy az életükben minden jó legyen. Szeretnének jó egészséget, érdekes és jól megfizetett munkát, házat, családot, lehetőséget a tanulásra, pihenésre – az emberek többségének nagyjából ezek az igényei. Ezek a természetes földi vágyak. Az ember arra fordítja minden erejét, hogy elérje célját, belefog mindenbe, jön egyik dolog a másik után, de előbb utóbb kezdi megérteni, hogy ez a mindennapi kapkodás nem vezet sehová. Ha megnézzük az ismerőseinket, rájöhetünk, hogy messze nem mindenkinél úgy alakulnak a dolgok, ahogyan ők szeretnék. Sok ember életét mérgezik örömtelen események, stressz, félelmek, konfliktusok, problémák a gyerekekkel, betegségek, pénzhiány, képtelenség a hivatás megtalálására, hogy csak a leggyakoribbakat soroljuk. A látszólagos káosz megoldásának lehetetlensége elvezet a következő kérdésekhez: vajon valóban ennyire diszharmonikus lenne az élet és az ember azért születik erre a világra, hogy kínlódjon és szenvedjen? Régebben a vallások is ezt állították, a „mennyországot” fenn az egekben ígérték. Miért van az, hogy a Földön az ember nem igazán tudja élvezni azt, ami itt van? Van e joga az embernek a komfortos életre? Mit nem teszünk jól az életünkben? Talán valamilyen számunkra ismeretlen törvényeket szegünk meg, és ezért szenvedünk ennyire, ezért nem vagyunk elégedettek az életünkkel? De mit tehetünk, ha nem ismerjük ezeket a szabályokat, követelményeket?

Az életbeli problémák, betegségek megjelenésének, vagy egyszerűen a vágyak rosszul sikerült megvalósításának alapvető oka azoknak a tényezőknek az összessége, amelyre az ember kevés figyelmet fordít. Ezek mindenek előtt a személynek a környező világgal kapcsolatban gerjesztett negatív emóciói, túl nagy vágyai, és emellett saját igazi igényeinek meg nem értése, tetteinek logikátlansága.

A Karmáról nagyon szeretnek az emberek beszélni, pedig gyakran nem is értik a lényegét. A Karma mindössze a Természet ok-okozati összefüggést kifejező objektív Törvénye. A karmát főleg a gondolatok teremtik. Az emberek állandóan gondolnak valamire, és bármennyire is furcsa, alapvetően negatív gondolataik vannak a környezetükről, vagyis állandóan konfliktusban vannak vele. Ezért mondhatjuk, hogy a karma a tudatunk áramlása által valósul meg. Mi határozza meg az ember tudatát? Sok minden: veleszületett intellektusa, jelleme, temperamentuma, neveltetése, képzettsége és az a szociális közeg, amelyben él.

Az ok-okozati összefüggések mechanizmusa olyan sajátságos forgalmi szabályok, amelyek azért vannak, hogy az életutakon balesetmentesen közlekedjünk. Az okokozati összefüggések mechanizmusának megértése nagyon fontos feladat, mivel minden összefüggés az emberben zárul és az ember által jön létre. Az ember végül maga halmozza fel halálának Okait. Az Okok az ember halála után sem tűnnek el, hanem azokban az utódokban realizálódnak, akik hozzájuk karmikusan kapcsolódnak, valamint fennmaradnak a halál utáni energetikai struktúrákban, és a további megtestesülésekben nyilvánulnak meg. Az Ok fő sajátossága: miután létrejött, magától nem tűnhet el. Mennyi-mennyi okot hoz létre az ember élete során könnyelműen! A létrejött Ok szükségszerűen meghatározott következményekben nyilvánul meg, amíg egy felismerés révén fel nem oldjuk azt, vagyis el nem engedjük magunktól. Hogyan? Az emberiség már régen megválaszolta ezt a kérdést: a szeretet és megbocsátás által, ami azt jelenti, hogy a megértés révén változtassuk meg a gondolkodásunkat. Tanuljuk meg uralni önmagunkat és fejlesszük önmagunkat a szükséges irányba.

Miért törekszik az Ok arra, hogy a következményben realizálódjon? Mivel a Teremtés Evolúciójának Vektora (Iránya) földi, fizikai síkkal fejeződött be – ez a Teremtés utolsó lépcsőfoka és az Ok oldása és az új energiák létrehozása csak a fizikai síkon lehetséges.

Az Ok leggyorsabb oldása a nagy események által történik, míg ha gondolkodással dolgozunk rajta, akkor azonnal. Az Ok leglassabb oldása – az emberi élet által következik be. Ahhoz tehát, , hogy az ember önállóan képes legyen megváltoztatni az Ok-okozati összefüggés jellegét, meg kell, hogy tanulja a pozitív gondolkodást. Ez nem olyan nehéz, ha megértjük, hogy nem az áldozatai vagyunk a helyzetnek és felvállaljuk a felellőséget az életünkért.

Tulajdonképpen az embernek a legfelsőbb szubsztanciájukkal – a halhatatlan lelkükkel – nem lenne kötelező testet ölteniük a Földön, és maradhatnának örökké a Finom Világok szintjén. De az ember azért ölt testet, mert nem minden feladatát oldotta még meg, nem minden hibáját javította még ki, nem teljesítette még az önmegvalósítását, még nem bontakoztatta ki az alkotói potenciálját, nem hozta még létre a halhatatlan Fénytestét a Teremtő elgondolása szerint.

A karma problémáiról sok könyvet írtak már, a tibeti nagy jogiktól kezdve, a múlt század keleti teozófusai és misztikusain át (Annie Besant, Aliz Beyli, H.P Blavatsky., G.I. Gurdjieff , P.D.Ouspensky, Rudolph Steiner, az amerikai Menli Holl és mások), a mai szerzők nagyszámú kiadványaiig. Különböző pozícióból vizsgálják a karmát – vallás, jóga, asztrológia, chirológia, numerológia, asztromedicina, fiziognómia stb. Emellett karmaként elsősorban azoknak a problémáknak és betegségeknek a terheit vizsgálják, amelyeket magával hoz az ember erre a világra. Ennek megfelelően az egész életünk vonatkozásában a determináltság és kiúttalanság benyomása alakulhat ki. Szerencsére ez nem így van.

Többfajta karma van. Most pedig nézzük meg milyen lehetősége van az embernek a karmájától való megszabadulásra. Ez látszólag nyilvánvaló és egyszerű dolog, de a gyakorlatban több oknál fogva is nehezen teljesíthető, mindenekelőtt azért, mert az ember nem szereti önmagát a felhalmozódott stressz, félelmek miatt, valamint azért, mert nem érti, hogy hogyan lehet megszabadulni ettől az egész tehertől.

Az ember életévei során rengeteg negatív érzelmű tapasztalatot halmoz fel magában és ezért nyíltan, vagy titokban folyamatosan konfliktusban van a környezetével és önmagával. Mikor jelentkezik az elégedetlenség? Akkor, amikor az elméjében kialakul egy elképzelés arról, hogy milyen legyen az a világ, amelyben él. Az embernek van egy olyan elképzelése, hogy a világ (az állam, a város, a ház, a körülötte lévő emberek, a család, a gyermekek stb.) különbözik attól, mint amilyennek ő szeretné látni. Vagyis egy olyan helyzet jön létre, hogy míg elméjében megjelenik egy számára jelentős elképzelés arról, hogy milyen legyen a körülötte lévő világ, az ember emellett mégis negatív emóciókkal telített. A lelkében ott van a sértődöttség, az ingerültség, a megvetés, a kétségbeesés, a gyűlölet. Ezt idealizációnak nevezzük.

Az idealizáció akkor jön létre, amikor az ember elméjében megfogan az a számára fontos modell, hogy hogyan viselkedjen a többi ember: a férj vagy a feleség, a barátnő, a gyerek, a főnök, a hatalom képviselői stb. A többi embernek még csak sejtése sincs az ő idealizációjáról. Nekik meg van a saját elképzelésük az életről, és nem úgy viselkednek, ahogy, mondjuk, Ön azt szeretné. És mivel ez nem felel meg az Ön elképzelt modelljének, így ennek megfelelően Ön elégedetlen, ingerült, türelmetlen, agresszív lesz, és megpróbálkozik azzal, hogy rávegye a többi embert, hogy úgy viselkedjen, ahogy Ön szükségesnek tartja. Emellett megsértődik, megbánt másokat, ítélkezik mások fölött, gyűlölködik, és emiatt szomorú, kétségbeesett és depressziós lesz.

A legszomorúbb az idealizációinkkal kapcsolatban az, hogy nem akarjuk felismerni azt a nyilvánvaló igazságot, hogy a többi ember viselkedését a mi belső állapotunk határozza meg. Az ősi keleti bölcsek azt mondták, hogy a világ egy olyan tükör, amelyben mi nézegetjük magunkat. Bár első látásra sok embernek logikátlannak és abszurdnak tűnhet, gyakran fordul elő, hogy a körülöttünk lévő emberek viselkedése a figyelmeztető jel számunkra, amely megmenti a lelkünket.

Amikor negatív érzelmeket táplálunk a többi ember irányába, nem fogadjuk el őket olyanoknak, amilyenek, ebből következően nem fogadjuk el azt a világot, amelynek részei vagyunk, és így önmagunkat sem. Pedig a Finom világok szintjen egyek vagyunk. Mi mindannyian: a Természet, az Isten, az Abszolútum, az Egész részei vagyunk. Így a negatív gondolkodás és az emóciók segítségével létre hozzuk az önromboló programot. És ez valóban így van. A negatív emóciók miatt stresszt élünk meg, szerencsétlennek érezzük magunkat, a nyugtalanságunkkal romboljuk az egészségünket. És mind ezt azért, mert valaki vagy valami nem felel meg a kizárólag csak az elménkben létező elképzelésünknek. Pedig az ehhez hasonló, az életünket minden nap, sőt, rossz hangulat esetén minden órában, szó szerint mérgező idealizációk óriási mennyiségben vannak jelen az elménkben. Természetesen nagyon nehéz volna feldolgozni minden egyes idealizációt külön, de nem is kell.

Fontos,hogy a problémát egészében átfogjuk és felismerjük azt, hogy idealizálni nem jó, sőt még veszélyes is az egészségünk, a sorsunk számára, és a gyermekeink sorsa számára. Ne felejtsük el, hogy az életünkben előforduló minden betegség és probléma ősforrása mindig a szellemi-emocionális szférában van. Azért vagyunk betegek, mert a világszemléletünk, a gondolkodásunk beteg. De ha azt akarjuk, hogy az életünk folytatódjon, és napról napra egyre világosabb és örömtelibb legyen, akkor bármily nehéz is, meg kell tanulnunk pozitívan gondolkodni, meg kell tanulnunk elengedni a felhalmozódott stresszt, meg kell tanulnunk az élet által elénk tárt leckét.

A diéta, a tisztítás, a regeneráció különböző módszerei, a speciális technikák, a fizikai gyakorlatok, a masszázs csupán szükséges kiegészítők a gondolkodás és az elme áthangolásának folyamatában. Az önmagunkon való munka akkor igazán sikeres, ha mind a test mind a lélek tisztítása révén sikerül egyre közelebb kerülünk a harmóniához. Ez az a folyamat, amely mindannyiunk számára a legfontosabb, mindennapi és elmulaszthatatlan, és amit senki sem tesz meg helyettünk. Éppen ezért mindnyájan – akár akarjuk, akár nem, akár tudunk róla, akár nem – felelősek vagyunk nemcsak tetteinkért, de a gondolatainkért és az emóciónkért is. Minden pillanatban választunk: teremtjük, vagy romboljuk az életünket, a sorsunkat, és, többek között, a Világ Sorsát is.